kedd

Tavaszi kirándulás

Az utóbbi időben nem vagyok aktív kreáskodó, szinte semmilyen területen, így nem nagyon van mit közzétennem. Mutatok néhány képet egy pár héttel korábbi kirándulásunkról.
3 barátnőmmel mentünk, nagyon jól éreztük magunkat, szép időt fogtunk ki, és a látnivalók is megérték a korai kelést. A Vivaldi travel Mesekastélyok Morvaországban elnevezésű programban vettünk részt. Valtice, és Lednice kastélyokat néztük meg.
Első állomás  Valtice.
Képek a teljesség igénye nélkül:


 A kastély valaha a Liechenstein grófok tulajdona volt, azonban a világháborút követően a kastélyt elhagyta a család, és minden mozdítható értéket elvittek.
A kastély ezt követően a magyarországi példákhoz hasonlóan volt mindenféle állami intézmény, kórház, gyermekotthon stb. ami az állagára rossz hatással volt
Később felismerve a turisztikai értékeket az állam felújításba kezdett, ami a mai napig folyik, és próbálják visszavásárolni az eredeti berendezési tárgyakat, festményeket, vagy kor-, és stílushű berendezési tárgyakkal berendezni a termeket, szobákat.

 
 A kastély kápolnája:
Mikor illusztris vendégeket vártak, a vendégről készíttettek portrét, amit a szalon falain helyeztek el, így Mária Terézia, Ferenc József, és Sziszi portrék is függenek a falakon többek között.






 Mária mennybemenetele templom: Sajnos nem volt nyitva, pedig egy eredeti Rubens festmény másolata is látható lett volna benne. (Az eredeti festmény ide készült ebbe a templomba, de az eredeti festményt mentendő, elvitték, és később egy másolattal helyettesítették)

 Lednice:
Ez a kastély volt, ami jobban érdekelt a kettő közül. Szintén Liechenstein család tulajdona volt. Többször is átépítették, mindig a kor stílusjegyeinek megfelelően, Mostani neogótikus formáját a 19. században nyerte el. A család nyári rezidenciája volt. Gyönyörű, és hatalmas angol, és francia park övezi.



 A könyvtár lépcső, amelyet állítólag egyetlen tölgyfából faragtak ki.:
Egyébként is nagyon jellemző a berendezésre a gyönyörűen megmunkált fa díszítő, és szerkezeti elemek alkalmazása. A plafonokat, oldalfalakat jellemzően fakazetták borítják, amelyek gyönyörű mestermunkák.
A kastély parkja arborétum jellegű angolpark, csatornahálózatán csónakkal/hajóval is körbe lehet járni, de legalábbis el lehet jutni a parkban épült 60 m. magas minarethez, amelybe 302 lépcsőfok megmászásával fel lehet jutni



 Fölfelé
 Fönt:
 Lefelé:




Remélem, hogy a képeimmel másban is felkeltettem az érdeklődést!



Nincsenek megjegyzések: