szerda

Betűk

Kérdezték, hogy a betűket milyen séma alapján készítem.
Nos. igazából nincs séma. A betűk végső formája sok mindentől függ. mint már írtam, csak hozzávetőlegesen konkrét a formájuk. Nagyjából tudom, hogy milyen betűformát szeretnék, de mindíg az elkészítéskor dől el, hogy konkrétan milyen lesz. Talán az M betűn látszik a legjobban, hogy különböző minden betű kialakítása.




Ez a hetem elég zűrös, fogorvos, munkahelyi fokozott igénybevétel.... szóval most néhány napig nem fogok újabb párnával előállni.
Jövő héten pedig hétvégén Velencébe utazom a barátnőmmel. Már nagyon izgatott vagyok.
Majd jövök képes beszámolóval.

szombat

Bocsi, de újból párna

Kérésre készült. A szín is, és a felirat is kívánság szerinti.

Szerintem jó lett.


Mutatom az ujjamat.
Ujjam kontra autó ajtó eredménye
 

péntek

Barna felirat párnásítva

Gondolom, már mindenkinek leesett, hogy nem azért varrok ennyi párnát, hogy egy szobát megtöltsek vele, vagy párnacsata municiókat állítsak elő, inkább azért, hogy eladva őket eljussak az alkotásaimon keresztül más otthonokba is. Az elsődleges mozgató rugóm természetesen maga az alkotás, az sem elhanyagolható, hogy másoknak örömöt okozzak vele, és csak sokadlagos (viszont elkerülhetetlen), hogy anyagi ellentételezést kapjak. Ennek érdekében nyitottam egy Meska fiókot is. Valahol el kell kezdeni alapon.
Igyekszem egyedi igényt is kielégíteni, így ebben a stílusban készülő következő párna például  FAMILY feliratot kap majd egy konkrét kérésre.
A párnák valahogy mindig is közel álltak hozzám, de azt gondolom, hogy ajándékozás szempontjából is a párna a legpraktikusabb a patchwork műfajban. Egy ágytakaró mind az anyagfelhasználás, mind a belefektetett munka miatt is költségesebb, mint egy párna, tehát ebből a megfontolásból is indulok ebben az irányban. Remélem, hogy munkáim soksknak tetszik majd, és sokak szeretnék a saját, vagy ismerősük, rokonságuk otthonában viszontlátni őket.

Érdekes, hogy a január első napján készült párna készítésekor még nem gondoltam én arra, hogy eladásra készítsek ilyen stílusú párnákat, de valahogy annyira elhatalmasodott rajtam a varrási kényszer, hogy a mennyiségi szaporodás hozta magával ezt az ötletet. Remélem, hogy sikerül, mert nagyon szívesen foglalkozom a feliratok kialakításával.

A barna színű felirattal ez a párna készült. A méret 40 × 92 cm
A párna áll egy huzatból, amely ugye a párna arca, és az egyedi méret miatt jár hozzá a belső párna is, ami szintén egyedileg az adott huzat méretéhez igazított méretre készül.
A huzat fedlapja 3 réteges szendvicselt, varrásárokban tűzött.

 Itt látszik, hogy ezek nem átlagos méretű párnák.
Aki rendelni szeretne, de nem feltétlenül ezt a stílust, az is bátran keressen meg privátban. A cimkefelhőben a párna cimkére kattintva láthatóvá válnak azok a bejegyzések, amikben az általam készített párnákat mutattam be. Ezek közül bármelyiket szívesen megvarrom.

kedd

Készül egy újabb párna

Ezúttal barna lesz 
 Részlet:
 Hátulról:
Természetesen még szendvicselem, aztán varrom meg belőle a párna huzatot, és a méretéhez igazított belső párnát.
Eladó lesz!

Tegnap rácsaptam a jobb hüvelyk ujjamra a kocsiajtót, kicsit (nagyon) fáj, lila lett a körmöm, fogni alig bírok vele, a tollat is úgy fogom, mint egy béna, de azért varrok. Hát igen. Ilyen vagyok.

hétfő

A harmadik

Szerintem már mindenki unja. Én még nem annyira. Bár mikor szombaton egy ledolgozott munkanap, karácsonyfa leszedés, és egyéb házimunka után még a varrógéphez is leültem, és hajnali 3-kor tévedtem be az ágyba, azért nem voltam valami fitt, és lelkes. Ez a párna ebből a színből tulajdonképpen megrendelés volt. Csak azt nem tudom, hogy hogy adom postára.

 A betűk színe ezeken a képeken valósághűbb, mint az egész párnás képeken.

Tervezek még más feliratot is. Mint például Love pirossal. Úgyis közeleg a Valentín.
A kék volt ugye a megvalósult ötlet, és végül el is lett ajándékozva Attila napra (bár gyanítom, hogy Attila felesége lelkesebb volt tőle, mint a megajándékozott) aztán a pink a nagyobbik kicsi lányom kedvence, bár valószínű, hogy nem cipeli le majd Szegedre (nem a súlya, inkább a kiterjedése miatt) Ezt a zöldet pedig kérték. Zöld maradékaim majdnem mind el is fogytak szóval, ebben a színben mostanában nem annyira gondolkodom, de természetesen, ha valaki nagyon szeretné a zöldet, megoldható lesz.

hétfő

Idén már a második

Úgy ítéltem meg, hogy a pink-rózsaszín apró anyag maradékaim is nagyon elszaporodtak, ezért készült egy újabb párna fedlap.



 

péntek

Befejeztem az idei elsőt


Nekem tetszik.
Nem is ereszteném bő lére a mondani valómat.

Na jó! Mégis mondok valamit róla.
Fogalmam sincs honnan pattant ki az ötlet, egyszercsak ott turkáltam az anyag fecnijeim közt, és szortíroztam színek szerint. Kifejezetten ezt akartam, így akartam. A betűk formája, csak hozzávetőlegesen konkrét. Ilyesmi formát akartam, de a végső formát nagyban befolyásolta, hogy milyen darabka akadt a kezembe, hogy hogy dől a betű, a pillanatnyi lelkiállapotomtól függ. Nincs előre tervezés, csak improvizálás. Nekem épp ettől tetszik.

csütörtök

Az idei első

 
Január 1. nekem mindíg olyan nap, amikor azt csinálok, amit akarok. Persze sokáig alszom, ha a szilveszteri buli nálunk volt, akkor romeltakarítok (idén nem így volt), ha varrni akarok, varrok, ha főzni, főzök, ha sütni, sütök. Ilyenkor a család leginkább a lustálkodással van elfoglalva, szóval nem érdekli őket, hogy én mivel szüttyögök. Nekem ez így teljes kikapcsolódás.
Az idei első ténykedésem ez a felirat lett:
 




 
Szükséges volt hozzá egy rakás ficni-facni, szabási maradék, és egy barátnőtől kapott kb 30 centinyi bézs anyag, + egy túl pihent elme.
 

 
Hogy mit készítek ebből a blokkból, az majd elválik. Valószínűleg párna lesz.

Remélem mindenkinek kellemesen telt ez a nap, és őszintén bízom benne, hogy az előttünk álló év mindenkinek csupa jót fog tartogatni!